5. "don't take coffe I take tee my dear"  - Sting
A turizmus tönkreteszi ezeket, mert elhozza a felsőbb különbözőséget,a könnyű élet igéretét. A gazdagok teherhordói, a rafkós guide-ok nagy királyok a helyiek számára, pedig csak a nyugatiak rabszolgái. Noha állandó érv, hogy ez mindenkinek jó, akkor tehát helyes is, mégis, ha a képet nézzük, ezt mutatja: Miss Sporty, magas, magányos amerikai lady ruganyos léptekkel halad elöl, s ha a jószerencse mellévezérelt egy hasonlót, fennhangon, a szokásos amerikai 'hype' intonációval beszélgetnek a semmiről. Mögöttük feszülő inú, kisfiúnál alig testesebb, bár kb. 40 éves, kényszeresen mosolygó feketearcú férfi cipeli azt a legszükségesebb 30 kilónyi cuccot vietnámi papucsban a meredek kaptatókon, egy homlokhevederes puttonyban. Szerintem ez nem utazás már - ez egy wellnes-holiday, a jól ismert európai rabszolgatartás ignoranciájával.
Erre viszont lassacskán rámegy minden, ami itt még jó. A finnyás fehérek igényei inspirálta fejlesztések - villany, telefon - mégha lassú is, végeredményben olyan őrült gyorsan zárogatja ki őket a saját kultúrájukból... Vagy mondjuk politikusabban: a szociális hatásai beláthatatlanok. Holnap érünk Manangba, ahol a hirek szerint (3800-on) minden kapható, amit a fehér ember kívánhat...

6. Krízis
Néhány nap kimaradt. 4500 m-es táborunkban ugyanis az AMS (Acute Mountain Sickness) rohamszerű tüneteit kezdtem produkálni és a hágó előtt (Thorung La 5416m) egy nappal le kellett botorkálnom éjszaka a barátom segitségével a 3800-on lakozó orvosig. Mondhatom, egyik kezemben törölköző, a másikban kulcs... 2 nap múlva lehelikoptereztem Pokharába (150 USD) és most itt várom a többieket egy filléres, kellemes hotelben. Már egész jól vagyok. Szegény Váradi úrnak nem tudtam mintát hozni ugyan a hágóról, de nem ez az utolsó szavam!

Forrás: prokontra.hu