Mi a hinduizmus, vagy brahmanizmus?
A hinduizmus, vagy korábban brahmanizmus Elő-India ősi "bennszülött" vallása. Az Indiai Köztársaság lakosainak közel 83 százaléka követi ma is ezt a vallást, de hindu vallásúak élnek Nepálban, Pakisztánban, Bangladesben, Srí Lankán, Hátsó-Indiában, Indonéziában, Délkelet- Afrikában, Dél-Amerikában és Óceániában is. A világ népességének több mint 13 százaléka, körülbelül 600 millió ember hindu vallású. A hinduizmus ennek ellenére soha nem volt misszionáló, térítővallás: földrajzi elterjedtsége alapján elmondható, soha nem lépett túl az indiai civilizáció kulturális hatókörén.
A brahmanizmus, vagy hinduizmus politeista (sokistenhívő) vallás. Nincsenek szilárdan rögzített, általános érvényű dogmái, egyháza és papi hierarchiája. A hinduk vallásukat "szanátana-dharmá"-nak, "örök vallásnak" nevezik, mert évszázadok során folyamatosan fejlődött, alakult, nem vezethető vissza egyetlen alapítóra. Tanítása szerint mindig jelennek meg bölcs férfiak, azaz testet öltött istenek, akik újra hirdetik az igazságot.
A brahmanizmus szó az indiai papi kaszt (brahmana) elnevezésből ered. A hinduizmus szóföldrajzi fogalomból. Az Észak-Indiába benyomuló muszlimok (muzulmánok) az Indus-vidék lakóit hinduknak nevezték. A két szó ma már gyakorlatilag ugyanazt jelenti. A hinduizmus, vagy brahmanizmus egyszerre vallási és társadalmi rendszer is. Helmut von Glasenapp: Az öt világvallás című könyvében így határozza meg: "…saját talajon kialakult vallási-társadalmi rendszer, amelyhez az indiai lakosságnak túlnyomó többsége tartozik, és amely magába foglalja mindazon rítusok, vallások, szokások és mitológiai elképzelések összességét, amelyeket a szent könyvek és a brahmanák előírásai közvetlenül, vagy közvetve szentesítettek."

A hinduizmus alapjai
A vallás történeti fejlődésében fontos szerepet játszottak az árják. Ez egy indoeurópai nyelvet beszélő törzs, akik az i.e. 2. évezred közepe felé benyomultak az Indus-völgyébe, a nomád népek szokásainak megfelelően több csoportban. Ezen a területen már fejlett civilizációjú (városokban élő, földművelő, saját írással rendelkező) népek éltek, akiknek önálló vallásuk is volt. Ez a vallás képezi a hinduizmus egyik alapját. Erre épül rá, ezzel vegyül az árják természeti erőkre (Nap, Hold, Tűz istenek) alapozott politeista hitvilága. Ebben az időben került a vallásba a totemisztikus hagyomány is, vagyis a "szent állatok" (tehén, elefánt, kígyó, majom, krokodil) és a szent növények (pl. fügefa) kultusza is.

A hindu vallás alaptétele: A világegyetem rendezett egész, amely felett egy, a természetben és az erkölcsi életben is megnyilvánuló világtörvény uralkodik, a dharma. Ezt a világtörvényt többféleképpen is elképzelik. Egyesek személytelen erőnek, mások a többiek fölé emelt istenalaknak hiszik. "A világ örökkévaló, nincs őskezdet és vég, hanem a keletkezés és az elmúlás az egymást követő váltakozó folyamatában szüntelenül megújul." /Glasenapp/
A világ a hinduk szerint egy földkorongból áll. "A Föld felszíne alatt alvilágok, poklok találhatók, ahol kígyószellemek, démonok és büntetésüket töltő gonosztevők szellemei lakoznak. A Föld felszíne felett, emeletszerűen egymás fölé magasodnak a felső világok, amelyek az isteneknek és szellemeknek szolgálnak lakhelyül. Az ily módon elrendezett világot burok veszi körül. Ez a "világtojás addig marad fent, amíg a Brahma élete le nem telik. Ez emberi időszámítás szerint 311 040 000 000 000 év." /Hunyadi/

Kasztrendszer
A gyakorlatban ezt az örök körforgás/örökkévalóság világképet a társadalmi felépítés, a kasztrendszer tükrözi. Ennek lényege, hogy a társadalom minden tagja egy-egy kasztba (zárt társadalmi csoportba) tartozik. Ebbe a kasztba csak beleszületni lehet, innen se fölfelé, se lefelé kijutni nem lehet. Mindenkinek az a feladata, hogy a kasztja által meghatározott feltételeknek a lehető legjobban megfeleljen, sorsa ellen ne lázadjon.
A társadalmi felépítésben a legfelső kaszt a brahmanák kasztja. Ők a legtisztábbak, szellemi dolgokkal foglalkoznak, a táplálkozásra, társadalmi érintkezésre vonatkozó szigorú parancsok szerint élnek és így óvják testüket a fizikai és rituális tisztátalanságtól. Feladatuk elfogadni az adományokat, áldozatokat bemutatni, a legfontosabb pedig a Védák (szent könyveik) tanulmányozása és magyarázata. Azt állították, hogy a szent énekek és a szertartások segítségével mindent megszereznek a halandóknak itt és a túlvilágon is - feltéve, ha ezek kellő ajándékot hoznak nekik. Nagyon kiváltságos helyzetűek voltak, még a király sem végeztethette ki őket, legfeljebb száműzetés lehetett a büntetésük.
A második kaszt a ksatriják. Ők nem lelki, hanem nagyon is testi dolgokkal foglalkoznak. Fizikai erőnlétükkel biztosítják megélhetésüket. Ezért is nem vonatkozik rájuk a hústilalom. Feladatuk a társadalmi rend védelme. Általában katonák, de ebből a kasztból kerülnek ki a királyok is.
A harmadik kaszt a dolgozó rend, a vaisják. Állattenyésztéssel, földműveléssel, iparral foglalkoznak. Feladatuk testük táplálása és életszükségleteik kielégítése. Az első három kaszt előjoga volt a Védák tanulmányozása. Őket "kétszer születetteknek" nevezték, mert egy bonyolult beavatási szertartással jelképesen "újra megszülettek".
A negyedik rend a súdrák. Az ő feladatuk mindenkit, aki fölöttük áll kiszolgálni. A súdrák kasztján belül még alacsonyabban voltak azok, akik a "piszkos" dolgokat végezték (ruhamosók, vagy azok, akik állatokkal foglalkoztak, például halászok.) Valamivel jobb volt a helyzetük azoknak, akik a "tisztább" dolgokat végezték (például szőttek).
A társadalmi ranglétra legalsó fokán a páriák, az érinthetetlenek voltak. Az idegenek, a nem hinduk, minden kaszt alatt helyezkedtek el.

A kasztrendszert tanokkal is alátámasztották. E szerint az emberiség egy közös ősnek, Purusának a szétdarabolt testrészeiből származik. "Szájából lettek a brahmanok, két karjából a harcosok és a fejedelmek, combjaiból a munkaadók, lábszárából a súdrák." A kasztok megléte tehát isteni akarat - állították. A társadalmi elégedetlenkedések azonban, kezdetben elkerülhetetlenek voltak. A zúgolódások elkerülésére új, szigorú, aszketikus előírásokat vezettek be (hústilalom, nemi megtartóztatás) a brahmanák kasztjában. Idővel azonban már ez sem volt elég, megfelelő világmagyarázatra volt szükség. Ekkor fejtette ki először Jádzsnavalja brahman az átlényegülés=lélekvándorlás tanát.
E szerint az ember lelke a halál után nem pusztul el, hanem átköltözik valami más anyagi testbe. Mindenkinek a jó és a rossz tettei által meghatározott végzete, karmája van, s ez határozza meg, hogy legközelebbi életében milyen állatként, istenként, vagy mely kasztba tartozó emberként fog újjászületni. (Ha a saját kasztjának megfelelő követelményeket jól teljesíti, akkor van rá reménye, hogy következő életében magasabb kasztba kerül.)

Védák, szent iratok
A brahmanizmus tanait a Védák (=tudás), szanszkrit nyelvű, négy részből álló gyűjtemény foglalja össze. Keletkezése az Ószövetségével esik egybe. Az i.e. 1500 - 500 közötti évezred papi felfogása tükröződik benne. Az első, legrégibb gyűjteménye a Rig-véda ősi himnuszokat, a második, a Száma-véda vallásos dalokat, a harmadik, a Jadzsur-véda áldozati rítusokat, a negyedik, a legkésőbbi gyűjtemény, az Atharva-véda pedig varázsszövegeket tartalmaz. A Védákhoz még az időszámítás előtti századokban kapcsolták az igék célját, mondanivalóját elemző-fejtegető magyarázatot. Ezek a Brahmanák, illetve az Upanisadok. (Az upanisadok elnevezés érdekes, mellé ülést jelent. Onnan ered, hogy a brahmanok maguk mellé ültették tanítványaikat, s így mondták el nekik filozófiai fejtegetéseiket, véda-magyarázataikat.)
A Védákon kívül is maradtak ránk korai szent iratok, melyek különböző történeteket (puránákat) írnak le. Ilyen a Mahabharata, ami egy elbeszélő tartalmú, történeti eseményeket összefoglaló és leíró mű, a leghosszabb eposz a világon. Ebbe szőtték bele a tanító célzatú beszédet, a Bhagavad-gítát (=Magasztos ének).

Istenek, istennők
A brahmanizmusban rengeteg istent és istenszerű lényt ismernek, tisztelnek. Bár szinte megszámlálhatatlanul sokan vannak, mégsem alkotnak kaotikus halmazt. Fölöttük a nagy "isten-háromság" a trimurti (=háromalakúság) áll. Brahma, Visnu és Siva. Ezek hárman irányítják a világ örök körforgását (a szanszárát).
Brahma: A világ megteremtője, a lélekvándorlás irányítója. Korábban nagyobb szerepet tulajdonítottak neki. Főistenként is tisztelték, ma inkább a világ építőmesterének (=demiurgosznak) tartják, aki az egyes elemekből összerakta a világot.
Visnu: Ő a fenntartó isten. E világnak és az egymást követő világok körforgásának fenntartója. Sokkal befolyásosabb, mint Brahma. Amikor az emberiséget a Gonosz hatalma fenyegeti, akkor ő jelenik meg állat (hal, teknősbéka, vadkan), vagy ember alakban védelmezőként. Megtestesülései (inkarnációi) közül a legnépszerűbbek Krisna és Ráma.
Ráma királyfi volt, akinek a feleségét az óriás Ránana elrabolta. Ráma hatalmas hadsereg élén, melyben majmok is harcoltak, visszaszerezte őt.
Krisna: ereiben szintén királyi vér folyik. Nagybátyjának azt jósolták, hogy unokaöccse meg fogja ölni. Ezért minden csecsemőt kivégeztetett. Krisna azonban megmenekült, pásztorok nevelték fel.
Siva: A trimurti harmadik tagja, Visnu után a legnépszerűbb isten. Egy személyben jelképezi a mindenség teremtő és a pusztító erőit. Személyében összeolvadt a védikus kor Rudra istene, (aki a betegségeket küldi íjával), és egy korai árja kori természetisten alakja. Az isteni hármasságból egyszer Visnut, egyszer Sivát tekintik a főistennek.
Alacsonyabb rangú istenként megmaradtak a védikus kor (az árja bevándorlás előtti korszak) istenei is. Indra, Mitra, Varuna és Agni.
Indra: viharisten volt, a harciasság megtestesítője, az istenek királya.
Varuna: égisten, holdisten, a víz istene. Mitrával ők ketten az örök világrend törvényeinek őrei, Agni pedig a Tűz istene volt.
Szintén alacsonyabb rangú isten Ganésa, az elefántfejű, aki a nehézségeket, akadályokat segít legyőzni. Hozzá imádkoznak például, ha az indiai kisgyerek iskolába kerül. Az indiai panteonhoz (=istenek összessége) istennők is tartoztak, Laksmí például a szerencse istennője, Szaraszvatin pedig a tudományé. Ők Visnu és Brahma hitvesei.

Forrás: sulinet.hu