• Buddha életéből nem elég kirostálni a csodás elemeket, hogy a valódi eseményekhez férkőzhessünk. Legendák nélkül Buddha élete csak lerágott csont marad anélkül, hogy a történelmi igazságot feltárná. De talán elég izgalmas az is, milyennek látták őt tanítványai, hogyan rajzolták meg életútját a gazdagságtól a nyomorúságig, a megvilágosulástól a küldetésig és a végső kioltódásig.

A leendő Buddha, a Himálaja-hegyaljai sákja törzsszövetség fejedelmének sarja, 566 körül született a Kapilavasztu melletti Lumbiní kertben. Családnevén Gautamának, saját nevén Sziddhárthának, később Sákjamuninak, a sákja törzs bölcsének hívták. Fiatalsága a pompa és az élvetegség jegyében telt, meg is házasodott, fiat is nemzett, mígnem felfigyelt az öregség, a betegség és a halál rejtélyére és ráébredt, hogy a szenvedésen túli világot is meg kell hódítania. 29 éves korában elhagyta Kapilavasztu városát, szépséges hitvesét és újszülött fiát - vándorszerzetes, otthonahagyott vezeklő lett. Első mesterei, Álára Káláma és Udraka Rámaputra a jógára oktatták, majd csatlakozott öt kolduló baráthoz és a legzordabb önsanyargatásnak vetette magát alá hat éven át: lélegzetét vissza-visszatartotta, nem tisztálkodott, éhezett, míg az élete is veszélybe került. Küszködése mégis hiábavalónak bizonyult, s ahogy korábban az élvezethajhászásról, most az önkínzásról is lemondott. Kiábrándult öt társa méltatlankodva magára hagyta. Elfogadta egy fiatal leány ételadományát, megfürdött a Nairanydzsaná-folyó vízében és alkonyatkor leült egy pípál-fügefa tövébe, Gajá közelében. Figyelmét a születés és a halál rejtelmére összpontosította, s mire meglátta a hajnalcsillagot, elérte a teljes és tökéletes megvilágosulást, „buddhává" vált. Néhány héten át elmélkedett itt még, majd meglátogatta a Benaresz melletti Őzparkot, hogy tanítóbeszédet tartson öt néhai társának a szenvedés megszüntetéséről. Ezzel elkezdődött 45-éves közéleti tevékenysége a Közép-Gangesz vidékén. 486-ban, 80 éves korában hunyt el a végső nirvánára Kusinagara városában, egy sála-fa ligetben.

Forrás: terebess.hu

• Gautama Buddha nevéhez már születése előttről csodák fűződnek. Az anyja egyszer azt álmodta, hogy egy elefánt hatol a testébe, ami a papok értelmezése szerint nagy tettekre hivatott, „egy hivatásának tudatára ébredt és megvilágosodott lény” érkezését jelzi.
A fiú i.e. 563-ban született Lumbiníban (Nepál), neve Sziddhártha lett, melynek jelentése: „valaki, aki elérte célját”. Nagy fényűzésben nevelkedett, és 16 évesen elvette feleségül unokahúgát. 13 év múlva azonban otthagyta addigi életét, és vándoraszkéta lett. Mindennapjait szigorú szabályok szerint élte, tanulmányozta a jógát, és kora nagy tanítómesterei mellé szegődött tanítványnak. 35 éves korában felhagyott az önsanyargató életmóddal, és meditációval kereste tovább az igazságot.

I.e. 526-ban, egy májusi éjszakán teliholdkor, keresztbe tett lábakkal ült egy bo fa (szent fügefa) alatt, Bódh Gajá városában (India, Bihár államában). Mára megpróbálta megzavarni úgy, hogy démonokat küldött rá, de kudarcot vallott.
Az éjszaka során Sziddhártha megvilágosodott, megnyílt benne „egy emberfölötti, isteni szem”, mellyel látta az élőlények eltávozását és újjászületését. Látomása során megértette, hogyan vezetnek a jó tettek jó újjászületéshez, a rossz tettek pedig rossz újjászületéshez. Amikor végül napkelte előtt kihunyt benne minden testi vágy és kívánság, Gautama elérte a nirvánát, a tökéletes béke állapotát.
A legenda szerint az igazságot Buddha olyan nehezen felfoghatónak ítélte, hogy sokáig habozott azon, hirdesse-e tanait. Végül két hindu isten, Brahmá és Indra kérésére mégis tanítani kezdett. 45 éven keresztül (i.e. 480-ban bekövetkezett haláláig) járta Északkelet-Indiát, hogy példabeszédek segítségével ossza meg másokkal tudását.
A hagyomány úgy tartja, a fa, mely alatt ült, még most is él, mivel i.e. a III. században egy ágát elültették Anurádhapurában (Srí Lanka). Akár így van, akár nem, a Megvilágosodás Fája sokak számára a szellemi útkeresés jelképe marad.

Forrás: ashantye.blogspot.com